2010. december 31.
2010. december 30.
fél óra késés
szinte kiegyensúlyozott vagyok, csak a rajz hiányzik, illetve. tegnap(előtt?) felújítottam a listát, és már az eddigi pontokért sem lelkesedtem annyira amennyire az elvárható, de az újakat is csak úgy hozáírtam, és mire a végére értem rájöttem hogy a világon semmi értelme.
emiatt meg rosszabbul éreztem magam mint előtte, és rájöttem hogy nem elég, hogy nem tudom megváltoztatni a rendszert, még bele is kerülök. hogy ezt megelőzzem (nem), tegnap visszavágtam a hajam. kicsit rövidebbre sikerült mint ahogy terveztem de végülis abból baj nem lehet.
szóval az a lényeg, hogy most éppen úgy tűnik hogy a lista teljesen érvényét vesztette, ami elég szomorú mert ebből az következne hogy akkor most valóság van.
de nincs!:-) a legújabb listáról ugyan lehagytam, sőt ha jól emlékszem az eredeti változaton sem szerepelt, de a taratalék még megvan, és ennek fényében jöhetnek a grimm-mesék, a négyszögeltű kerekerdő, berzsián és dideki, hamupipőke, vízipók csodapók, ééééés
a diavetítő! :-)
(ami természetesen nincs, szekrény még annyira se, és különbenis ott van az illetve az első sorban.)
2010. december 25.
és újra kezdem
nem, nincs ezen kívül semmi. legyen tavasz, hogy lundival üljünk egész nap a gödörben, és nagggyon vagányak legyünk tiszacipőben, szépbicivel, és nézzük a soksok szexibicist, tiszacipőst, red hot chili peppers-öst, satöbbisatöbbi...
2010. december 21.
egyszer fent egyszer lent
hát elfelejtettem amit magamnak tanítottam? ááá... ááá...ááá
2010. december 18.
tippmix
a következő két hét pedig:
my blueberry nights
az álom tudománya
doctor parnassus
(taxidermia)
(varga katalin balladája)
reszkessetek betörők összes:-)
a két bridget jones
a többi még kialakulóban.
ja igen, és piros pulóvert szeretnék, és nem csak azért mert alliteráció:-)
2010. december 16.
tél
ha nem lenne tél, nem tudnám ennyire szeretni és értékelni a meleget. soha nem tudnék minden mackóruhát magamra venni és betakarózni pokróccal és a radiátorhoz gömbölyödni.
ha nem lenne tél valószínűleg nem lenne forró csoki, és az még nyáron is hiányozna. télen mindig jobban sietek, és sokkal jobban szeretek itthon lenni. nagyokat lehet aludni, mert hosszabbak az éjszakák:-) szánkózni évente egyszer nem vészes. ha nem lenne tél nem lehetne csinos télikabátokat és vicces sapkákat hordani (a sálról és a kesztyűről nem is beszélve).
ha nem lenne tél mikor hordhatnék ENNYIRE ciki pulóvereket "amik legalább melegek" (persze titokban szerintem a legkirályabb pulcsik). ha nem lenne tél akkor nem lenne tökéletes nyugi.
ha nem lenne tél akkor stephen king nem írta volna meg a ragyogást...!!!
szóval a tél jó. csak a többi jobb.
2010. december 14.
2010. december 9.
charlie
ami önmagában még nem katasztrófa, de én már egészen katasztrófának érzem magam.
viszont nagyon várom a holnapot, a szombatot, a vasárnapot, a hétfő déluánt, a szerda délutánt, a csütörtököt a péntek délutánt/estét, a jövőszombatot, a jövővasárnapot, és
22.-ét:-)
nagyon jól érzem magam. rajzolni akarok egész nap, és meghalok egy fröccsért a teraszon, úgy hogy közben süt a nap, és alattunk van a város, és úúúgy megáll az idő, ahogy kell, és ééég ééés föööld közööööttt....
ó, ma nagyon zene voltam!
2010. december 6.
2010. december 5.
nincs alvás
első lépés: elbajuszkázva
második lépés: pipa
harmadik lépés: kétségbeesés
(második felvonás: amikor összemosódik az a sok ***** szín)
van egy jó tanácsom számomra!
(harmadik felvonás: minden mindegy)
ma csak az jöjjön aki könnyen szédül, aki úgy indul el hogy a végére ér
(negyedik felvonás: múzsák segítségül hívása..aaaz igen)
köszi
nincs mit
(katt) (katt) (katt) (katt) (katt)
2010. november 29.
2010. november 25.
ma mindenki érzi,
miután tisztáztam magamban hogy tegnap szerda volt, ma kedd van és holnap péntek lesz, azt hiszem kezembe veszem az életem irányítását.
áá, az eddig is az én kezemben volt, talán éppen ez a baj?
2010. november 21.
áááucs
2010. november 19.
állapotok
1. ne hagyd aludni
2. adj neki sok feladatot
3. idegesítsd
4. előnyös ha közben beteg is
tapasztalat:
1. káosz
2. még nagyobb káosz
3. kikészülés
4. megvilágosodás
és az ebben az egészben a legjobb hogy annyira elégedett vagyok hogy kezd gyanússá válni.
2010. november 13.
kávé skip
sok kávé tejjel, cukor nélkül
kis kávé, kis cukor, tejet nem
sok kávé, sok tej, sok cukor
sok kávé kis tej, kis cukor
kis kávé, sok tej, sok cukor
kis kávé, tej nélkül, cukor nélkül
neszkávé, sok cukor, tej
kávé?nem iszom kávét
kávé?napi négy kávét iszom.
csinálsz nekem egy kávét?
csak akkor iszom kávét ha te csinálod.
kérsz egy kávét?
sok kávét, komplettával, cukor nélkül
kávét, tej nélkül, cukor nélkül
kávé
kávé tejjel
kávé cukorral
kávé tejjel, cukorral
skip
2010. november 10.
nemt'ommm
pontosan tudom mit akarok, és hogy hogyan tudnám megvalósítani, és most az a legnagyobb problémám hogy a szívek szállodája negyedik évadának utolsó részét nézem és nincs meg az ötödik (ugye van ötödik?)
ja meg az, hogy szerintem dín unalmas és ha én rori lennék biztos hogy leléptem volna dzsesszel.
meg az is baj, hogy kicsi rám a műanyag üvegcipő, így még a hercegre sem tarthatok igényt jogosan...
így aztán most tök jogtalan, hogy mégis igényt tartok rá...égés...
összességében a tegnapi nap elbajszintottsága ellenére azt üzenném a világnak hogy
mosolyogniiiiiiiii (és akkor a legjobb ha nem tudod miért)
és én nemt'ommm:-):-):-)
2010. november 8.
és/vagy
2010. október 27.
no.2
és amikor meghalok, akkor nem meghalok, hanem felébredek, és a másik oldalon a családom nagyo fog örülni, de én nem fogok emlékezni arra amit álmodtam. és ez így megy tovább.
amikor ott meghalok kiderül, hogy azt is csak álmodtam.
de én akarok emlékezni, mert ez most szerintem nem egy rémálom. mondjuk ki tudja, lehet hogy akkor majd jobb lesz ha nem emlékszem rá...
2010. október 24.
túl sok idő...
mostanában üldögélek. néha felállok és odébb megyek pár utcával, megállóval, lépéssel és ott üldögélek tovább. néha csinálok közben valamit az jó. na nem arra gondolok amikor kapcsolgatom a tv-t mert egy rohadt csatornán nem adnak tom és jerry-t...
ezt csináltam tegnap egész délelőtt és a délután első két órájában.
aztán elmentem rajzra ahol tovább üldögéltem, bár akkor közben rajzolgattam gyönyörű üvegpoharakat, az jó volt. este opival üldögéltem tovább, igaz azzal kerestünk 1730 forintot, és ingyen vacsoráztunk.
aztán hazajöttem és itthon üdögéltem tovább amíg le nem feküdtem.
ritka szarul aludtam, comme d'habitude...
ma a megváltó felébredés után pedig tovább üldögéltem 2ig, amikoris kimentem a konyhába enni.
a nap fénypontja az őrsgyűlés volt, aminek a nagy részében ugyan üldögéltem de legalább a kis része feldobott és felpörgetett.
aztán tovább üldögéltem szervállal és takinnal a tűzraktérben.
holnap hétfő van ami több előnnyel is jár: kimozdulok itthonról hogy kiszívják a vérem. előtte meg belepisilek egy befőttesüvegbe. tele van az életem kalandokkal!
2010. október 22.
felfelé zuhanás
de! nagyon jól érzem magam. azt hiszem életemben először tényleg sikerült ez a "változtatás-hajvágás-újrakezdés" :-) és ezért nem is aggódom a jövő héttel kapcsolatban, csak ajj nemár, viiiszont a jövő hét utáni hetet nagyon nagyon várom:-)
fúúú, most annyi mindent gondolok, hogy nem is tudom mit írjak le:-) inkább nem írok le semmit és belekezdek az esti tisztálkodószertartásba:-)
csak annyira kiegyensúlyozottnak érzem magam!:-) jóóó
2010. október 19.
u-úú bééééjbi
elszállt a széllel az extra sűrű forrócsoki az aztékban. meg a hullós levelek is.
de megnyugtat a tudat, hogy amúgysem lehetett volna:-)
összességében most kicsit rossz mert én "csak megint barátnő akarok lenni" (jóbarátoknézők: ross után szabadon, első évad: randi vagy nem randi ez itt a kérdés:D)
DE DE DE
nagyon felszabadúúúúlt vagyóóók! aztcsinálokamitakarooook, éééés ezt a telet CSAKAZÉRTIS az aztékban fogom tölteni! hah!
egyébként olyan jól érzem magam hogy NAGYON:-)
2010. október 16.
itmászthevbínláv
"elég idült idill ez, még hogyha idill is.
a szíved az enyémmel nem kompatibilis"
2010. október 14.
ez mi ha nem az ami?
meg most éppen abban a kicsi időben jöttem rá hogy üzenetem van a világnak (ha-ha-ha:D) amiben éber vagyok ezen a napos, csodás csütörtöki estén:-) remélem mindenki észrevette az alliterációt és a paradoxont:-)
annyira szétcsúsztam ezen a héten hogy már csak és kizárólag a lokriszi hangsort és a tüctüc technot hallom zenének, valamint az időm nagy részét alvással töltöm. ez mit jelent?
viszont a mai szürkeséget feldobta egy kis dezsávű, és ezért hirtelen visszacsöppentem a másfél évvel ezelőtti önmagamba.
és ahogy azt már megszokhattam: annak ellenére hogy szarul vagyok és nincskedvem semmihez a kakaómarlboron kívül, és még az sem oké ami eddig oké volt...
nagyon jól érzem magam!:-) mármint olyan megnyugtató béke és boldogság:-) nááájsz
2010. október 12.
méjbí
2010. október 6.
hazakísérlek...
otthon otthon otthon otthon... én olyan de olyan de olyan... ma nagyon álmodtam:-)
kár hogy már nincs alapja, de legalább a szereplők megmaradtak. és így van aki tudja hogy mire gondolok, pedig nem is mondtam még ki...
ma voltam otthon!
hazakísérlek, otthon leszel fél 10 felé-é-é
(btw: belga-hazakísérlek)
2010. szeptember 30.
átmenet
btw barna tornacipőre vágyom :-)
2010. szeptember 25.
let's dance little stranger
ami pedig azt illeti... az egyik várakozás feladásával másik várakozásba kezdtem...
let's dance little stranger
2010. szeptember 21.
"egyél meg én kész vagyok"
a mai nap nagyon felvidámító volt:-)azaz felvidító.
délután hosszasan matekoztunk bellával, és ennek ellenére nagyon kellemesre sikeredett:-)
már majdnem értek valamit belőle:-)
este kcs-szülői volt, aztán víziló (-takin) féle kávézás aztán hazajövés.
röviden.
persze közben volt mindenféle:-) ezért most teljesen ideillőnek éreztem hogy chandler-t idézzem:-) (mmint a címben)
már csak pár apróságot kell elsimítani az életemben meg magamban és akkor majdnem egészen tökéletes lesz:-) ajh:-)
és el ne felejtsétek hogy holnaaaap....
CRITICAL MASS!!!:-)
2010. szeptember 20.
2010. szeptember 18.
berlin felett az ég
nagyon nagyon jól kezdődik az ősz, már ha az elmúlt 24 órát az ősz kezdetének veszem. tegnap este rövid látogatást tettem a mumusban a sári 18. szülinapját ünnepelvén, majd 11-re beestem az odeonba és kivettem a berlin felett az eget. és nagyon jó volt. ma reggel néztem meg mert tegnap nagyon álmos lettem a forró zuhanytól, de annyira jó volt:-)
aztán zongorán voltam, majd a délelőtt és a koradélután további részét azzal töltöttem hogy ittam egy kávét a "kávézó a török szultánhoz"-ban amit még nem tudom hogyan nevezzem nevén, márpedig nagyon tetszett úgyhogy valamit ki kell találnom:-) közben olvastam, aztán a kínaiban ebédeltem, majd visszavittem a filmet.
rájöttem hogy nagyon jól érzem magam ilyen kábán.
ez a film meg... nagyon jó!sőt...
tipp: http://romkocsmak.hu
következő film: kávé és cigaretta
aztán majd valamelyik hétköznap este elmegyek végre a művészbe és megnézem a magamról semmit
valaki nem tudja nekem megszerezni a közel a szerelemhez-t?
2010. szeptember 16.
2010. szeptember 13.
pörögpörögp ör ög...pör...p...
reggel megismertem norriszkát, egy kedves angolnyelvetbeszélő takarító-fordító-bácsi uszkárját, aki közénk rontott miközben bellával társalogtunk. mi ugyan csak a kutya nevét akartuk megtudni de egy egész élettörténetet hallhattunk:-) nájsz:-)
nap közben többnyire unatkoztam, elbóbiskoltam, stb.
délután ismét rájöttem hogy menni akarok el el el el itthonról. bárhova. (így is tettem:-))
ismét bellával álltam tovább, rövid látogatást tettünk mindannyiunk legkedvesebb szolgáltatásának édes otthonán, és letudtam minden vezeklést az elmúlt egy hónap bűneiért.
jól megérdemelt sültkrumpli-ebédet csaptunk, majd elsétáltunk a terézig, kávézókat keresve, így aztán beültünk a tűzraktér barátságos színes székeibe 250,-os egészeniható hosszú kávé(féleség)einkkel:-)
itt ismét rövidtávú de igen tartalmas kapcsolatot kötöttünk egy kutyával, akit valószínűleg tévesen norriszkának szólítottunk:-)
office depot: csak a kulcsszavakat szeretném megosztani a világgal: boríték darabra; vevőszolgálat; szartollat; szmájlivörldfüzet; egy váratlan telefon
ez utóbbi kulcsszó hatására a következő egy órában egy békés oktogonkörnyéki verjetekmegelfelejetetttemanevét sörözőben csillogtattam elképesztő biliárd-tudásomat:-) (hozzátenném egyszer valóban nyertem, igaz nem rajtam múlt)
és végül a mai nap utolsó nagyszabású eseménye: víziló-gyűlés őznél:-) azt hiszem a fáradtság és kismértékben kétségbeesetteség a kiscserkész-énemet hozta felszínre, így aztán a szokottnál egy fokkal jobban fel voltam pörögve bár úgy érzem ezzel nem voltam egyedül szóval no gond:-)
még mindig adrian mole-t olvasok. nem tudom hogy javít, vagy ront a kétségbeesésemen ami kezd eluralkodni rajtam, bár valószínűleg semlegesen érint.
a dolgok amik miatt kétségbe eshetek:
1. életkedvem napszakonként szélsőségesen változó
2. kétségbeejtő mértékben nem figyelek oda hogy eltűntessem a nyomokat
3. előbbiből fakadó lelkiismeret-furdalás
4. ha ez lehetséges még a tavalyinál is kisebb mértékben foglalkoztat az iskola
5. egyre jobban belebonyolódom a saját...innentől cenzúrázom.
6. amennyire rettegtem most annyira kész vagyok. összenőttem a telefonnal és FELTÖLTÖM mielőtt végleg kimúlna. de ha végleg ki is múlik nem várok három napot hogy feltöltsem. sőt rohanok haza hogy rádughassam a töltőre.
7. egyre nagyobb mennyiségben eszek pattogatott kukoricát, jeget és csokit
8. a jégtől kezd fájni a pocóm
9. szép lassan belassulok
10. nincs erőm naplót írni
és ami éltet:
1. végre végre végre: OCELOT ŐRS lettünk:-)
2. lundival még mindig tartjuk a heti 2-3 randit
3. olcsó a kávé
4. azok a helyek amiket szeretek olcsóak
5. a múlt heti cenzúra
6. ma összefutottam a monival!
7. ZONGORA
8. vízilovak
hmmm...adrian mole után szabadon...
2010. szeptember 8.
téged nem
nagyjából ugyanott tartok ahol június végén, csak most egy kicsit jobban meg van kötve a kezem...
és közben még jól is érzem magam. mármint olyan otthonos érzés nyűglődni. hmm...
olyan rettentően bosszantó hogy a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban csöppen vissza az ember a múltba. bár nagyon nagyon jó érzés, csak félek hogy ezzel elrontom a (nagy nehezen) kialakított jelenlegi helyzetet.
(eredetileg csak annyit akartam írni hogy hosszas állandó boldogság után valami más következik)
óllinóll: valami nem stimmel és én borzasztóan jól érzem magam! EZ hiányzott az életemből, és az ez-en van a hangsúly, és nem úgy hogy pont ez hanem hogy ez most nem volt és most jó hogy van. úgy van a hangsúly rajta mint augusztus 13.-án: EZ hiányzott:-) hahaha
megjegyzem ma egészen katartikus élményben volt részem amikor kora reggel 7:55-kor ceumar-t hallgatva az egyik kedvenc kora reggeli tevékenységemet folytattam.
hát mi ez ha nem repülés? (hallgatni: trabant-jó veled, chanson des chats, ceumar-o seu olhar)
ezt számot meg szigorúan!!! csak hallgassátok mert szerintem rettenetes a klip. a müpás "begyógyszerezett" változat meg mennyivel jobb volt, hát miért nincs a jutubon???
2010. szeptember 5.
rózsaszín
hamarosan nyugira fogok vágyni, de még jól bírom a pörgést, sőt kifejezetten élvezem:-) és szokásaimhoz híven tervezek és tervezek és tervezek. az időjárás mégnemkellemetlenül de azérteléggé hideg, és hamarosan jön az igazi forrócsokiszezon (mert nekem az egész év az) és
juhú:-)
if you rescue me
i'll be your friend forever
let me in your bed
i'll keep you warm in winter
o, someday i know someone will look into my eyes
and say "hello, you're my very special kitten!"
but if you rescue me
i'll never have to be alone again
2010. szeptember 1.
ősszeledik
2010. augusztus 30.
belejöttem!
és az új(tan)évre új elhatározásaim vannak (adrian mole titkos naplóját olvasok:D)
1.megpróbálok nem csak franciát tanulni (hülyeség, kizárt hogy betartom)
2.korlátozom a rossz szokásaimat, egyet mindenképp, heti három - és különleges alkalmak - ra(pff....:D)
3.veszek első lámpát a bicajra(aha)
4.hazaérek időben, és 5 óránál többet alszom(még valószínűbb)
5.megpróbálok legalább egy olyan kötelezőt elolvasni ami nem érdekel(biztos hogy nem)
6.nemNEMN E M szervezek magamnak még több programot!!!!
7.korlátozom az újemberekmegismerésé-t
8.hasznosan töltöm az időmet ami megmarad(nevetséges elgondolás)
9.megváltozom
10.nem vágom le a hajam. se kopaszra, se punkra, se tüsire, se egyáltalán(és ezt ki hitte el?)
tyaff:-)
2010. augusztus 27.
friends will be friends
2010. augusztus 26.
bicimese 124. rész
ma bicivel alkottam:-)
délelőtt mentem a verához, és naivan azt gondoltam hogy ha leszállok békásmegyeren akkor onnan zavartalanul áttekerhetek budakalászra és nem lesz semmi baj:-) így aztán véletlen feltekertem az autópályára, bicajon, közben a fülemben ordított a forever young, de főleg az hogy let us die young or let us live forever :'D mivel inkább örökké élnék, megálltam és az autópálya szélén békében visszatoltam a bicajt, és csodák csodájára csak két méterrel kellett volna odébb mennem hogy a bicikliútra keveredjek:-)
de odaértem:-) aztán megritkítottam vera haját (ez most egy időre visszafogta a hajvágókényszeremet), meg beszélgettünk, meg ettünk, meg megsimiztem a patit(:-)), aztán mentünk hogy találkozzunk a timivel és beüljünk vagyis kiüljünk az azték teraszára:-)
ezúttal az árpád hídon rontottam el az irányt, így egy kis kerülővel ugyan de csupán negyed óra késéssel megérkeztem:-) a dunaparton VÉGIG szembe fújt a szél, a váltómat elrontottam, a váci utcában elütöttem az embereket, és rájöttem hogy újabban félek a kocsik közt bicizni...szomorú.
de az azték ismét jó helynek bizonyult, marcipános forrócsokival, kis átjáróházzal, meg mindennel ami kell, és ismét rájöttem hogy a tökéletes kapcsolat: a barátaim:-)
fél7re mentem a gödörhöz (ahol az elmúlt három estémet töltöttem:'D) és már 25re odaértem így volt időm pisilni, szkunk pedig még meg is ijesztett, úgyhogy minden teljesen korrekt volt:-)
aztán befutott lunda és a parfümillatú testpermet(:-)), majd egy röpke másfél órás nyalókázás illetve teafűvelalkotás után megérkeztek a stipik is, úgyhogy minden a helyén volt és már megint volt egy szép esténk:-)
bár rájöttem hogy túl sokat alszunk mostanában. még csak negyedéjfél van és én már több mint egy órája itthon vagyok, és egészen biztos vagyok benne hogy kb 20 percen belül lefekszem aludni. sebaj, majd 31.-én:-)
de hogy a lezáró bicajozást se hagyjam ki: hazafele, miután lunda kijelentette hogy én meg fogok halni, többször is megpróbált ő maga meghalni, és még engem is megpróbált elütni!!!
nekem viszonylag jól sikerült a hazaút, leszámítva a táskábanturkálvakanyarodást, de az törvényszerűen bukik meg minden alkalommal.
összességében jóéjszakát!
ez pedig jobb mint az alphaville szerintem:-)
2010. augusztus 22.
júúúúúj
najó, mindegy. majdmeglátjátok
2010. augusztus 20.
félig-meddig egyenesben
márai sándor-a gyertyák csonkig égnek
btw olvassátok el, mert nagyon jó könyv:-)
2010. augusztus 16.
pillanatkép
2010. augusztus 14.
ofkorsz!
mostmár tényleg egy nyugodt délelőtt hiányzik, az hogy süssön a nap és azt gondoljam hogy basszus, eeez hiányzott...!!!
persze nagyon-nagyon-NAGYON jó volt a conordia, meg a hoho (te jóó ég nagyon jó volt:-)) meg a kcsvk is ha nem írtam volna azóta (nem tudom már), szóval igen,
de most jó kicsi lenyugodni. (ez nem igaz még nem nyugodtam le csak fool's garden-t hallgatok, és bár tudom hogy rengeteg dolgom lenne, hogy szép legyek az esküvőre (pl. aludnom is kéne) de... )
óóó, és sokmindenre rájöttem most például a mai nap után arra, hogy már megint és még mindig úgy érzem magam hogy:
"jajj"
bosszantó... lunda!sírjunk egymás vállán miközben romantikus filmeket nézünk!!!:-)
2010. július 31.
helóheló
naaaaaaagyon jó volt a kcsvk, ezt közben nem mindig gondotam így de a végén mindenképp és így utólag meg...jajnemár hogy vége van!!!
és ezzel már csak egy tábor maradt hátra, ami holnap kezdődik, és a concordia, és nagyon lelkes vagyok és nagyon várom:-) már most hiányzik hogy cserkészekkel legyek körülvéve, meg erdővel, meg az egyenruhámmal is úgy összeszoktunk az elmúlt 10 napban, hogy furcsa nélküle emberek közé menni...:-)
azért klassz itthon is, főleg hogy ma végre találkoztam vera nénivel, és kibeszéltük hogy mi történt itt amíg távol voltam, nagyon jó volt, és nagyon hiányzott:-)
de még van egy hátralévő beszélgetésem bellával is, aztán cc után még rengetegrengeteg tennivalóm, és
ez a nyár ez jó:-)
akkor 10 nap múlva vissza! vagyis 12.-én. akkor 12 nap:-)
2010. július 20.
fool's garden
holnap (vagyis 21.-én) visszatérek az természet lágy ölére, és ismét 10 napot töltök cserkészek között, és IGEN: naggggyon lelkes vagyok:-))))
de nagyon:-)
azért jó ez a három nap itthon, mert ki is tombolom magam meg nem is:-) de az biztos hogy nagyon jól érzem magam folyamatosan:-) ma mindent csináltam. mindent. fáramásztam, csúszdáztam, cérnából fonogattam, falafelt ettem, *cenzúra*, *cenzúra*, új embereket ismertem meg, belelógattam a lábam a vízbe, néztem azt az egy darab csillagot amit budapestről is látni lehet, és rájöttem valamire:-)
és megtudtam valamit amit nem tudtam hova tenni, de végülis nekem mindegy:-)
és jó zenéket töltöttem le:-)
ja meg jártam ma a plútón, utaztam űrhajón, megtanultam bolgárul, és ami a legjobb hogy hajnali egy van és tom és jerry-t fogok nézni, a jövőm pedig szinte... rózsásos:-) csak félek hogy meghalok 40 évesen:-)
jajj és zongoráztam talán. vagy az tegnap volt? ki tudja:-)
i'm driving too fast, i'm driving too far
2010. július 18.
heló világ!
2010. június 28.
something happens and i'm head over heels
holnap indulok cserkészkedni, és július 17.-ig már csak egy délutánt leszek itthon 3.-án... egyébként nagyon örülök neki, meg szuper király lesz meg minden, csak még nem küzdöttem le a letargiát:-)
hogy nem lesz rajz most szeptemberig, és főleg hogy el kell költöznünk a logodiból:-(
de semmi vész. tegnap megnéztem a régi környék-et. egy felvidító és kicsit elvarázsolt filmet kértem a lánytól, és ezt adta, egyébként nem volt rossz. vidámabb nem lettem, elvarázsolt sem volt különösen, de végülis jó volt:-)
ma még nagyon-nagyon sok dolgom van, többek között elmegyek a műterembe mert természetesen tegnap nem sikerült mindent elhoznom amit ott hagytam.
meg még be se pakoltam...
-sóhaj-
ja igen, és holnaptól érvénybe lép a fogadás ami azt jelenti hogy kicsit több mint egy egész hónap regenerálódás vár rám:-) (ez jó.örülök neki, tényleg!)
majd akkor júliusban jelentkezem!
és egy kis nosztalgia, mert vicces:-) :
2010. június 25.
mindegy, nem érdekes, hagyjuk
szóval összességében ismét írtam egy optimizmussal és életkedvvel teli bejegyzést, ami ráadásul érdekes, akár egy ismeretlen számára is!
gratulálok magamnak, még csettintek is!
kicsit félek hogy elveszítem az imidzsemet, és soha többet nem fogok ok nélkül mosolyogni.
ez persze nem igaz:-) na, most is mosolygok.
ami pedig a tegnapi szent iván-éjt illeti: ugrottunk tüzet, kívántam, és ha teljesül, akkor kapok egy lehetőséget hogy a kettes számút is megoldjam.
ui.: beköltözhetek a műterembe?
na, megint senki nem érti miről van szó:-)
de már csak egyet mondok: EVE!
2010. június 23.
elfogy az idő
energia: tudnék még csinálni valamit
életkedv: hagyjukmááár....:-(
idő:állj állj állj állj
óóóó b********* a k*********e mostmár nagyon de nagyon e********n ebből az egész inkább nem ide panaszkodom
2010. június 19.
a mindenben
2010. június 17.
buborka
aztán átsétáltam rajzra, itthon pedig megünnepeltük a saci államvizsgáját:-)
olyan szívesen mondanám, hogy végre szabadság és azt csinálok ami jön, és nem kell előre terveznem.....
de mégis kell és emiatt egy kicsit haragszom... nem, nem haragszom, csak szomorú vagyok...:-(
de legalább ma kialszom magam!
imagine all the people
2010. június 15.
f r í t á j m
holnaptól nekem a balaton a riviéra, csütörtöktől meg a műterem erkélye, estéimet meg kétes körülmények között kétes helyeken töltöm (pssszt)
azért néha felbukkanok:-)
kirúgjukmagunkalólaföldetkirúgjukmagunkalólaföldetkirúgjukmagunkalólaföldetkirúgjukmagunkalólaföööldeeet
csak változz csak változz csak még, mert nem volt még nem volt elég
ami pedig a júni29 utáni életemet illeti: basszus nagyon várom:-) ez a két hét ez úgy tervezem még a szokásosnál is rosszabb lesz (értsd jól:-)) már ami engem illet aztán egy hónap tündérlét, augusztusban pedig minden megy a maga útján.
remélem megjavulok:-(
de most még nincs kedvem!:-)
és hogy mindeközben ezt hallgatom az azt jelenti hogy már teljes a katyvasz, vagy mi:-) jóóó
2010. június 13.
titkok
imádom ezt az érzést:-) mintha a péntek este évekkel ezelőtt lett volna, a ma reggel meg minimum egy hónapja:-)
annyi minden történt két nap alatt hogy te jó ég, a szokásos menetrendemhez képest legalábbis:-) és lehet hogy ismét jó nagy hülyesége(ke)t csináltam, de semmi gond.
a szombat-vasárnap közötti átmenetben pedig visszamentem a múltba, persze ez nem olyan nagy dolog azok után hogy péntek és szombat között voltam a marson is, péntek este meg egyszerűen csak az álmaimban, csak egy órára, de akkor úgy nagyon:-)
2010. június 9.
jóbarátok
2010. június 4.
je ne veux pas travailler...
nem is tudom, hogy van-e egyéb fontos közölnivalóm.
egyébként jelenleg jól érzem magam, kicsit "hébe-hóba" de a napok a megfelelő tempóban telnek:-) zongora-vizsga: csekk, a magyar jövő pénteken, matek utána hétfőn, zsííír, van egy hetem tanulni, aztán hogy fogok-e vagy nem...
nincs kedvem ezen gondolkodni:-)
fordulópont életemben: déjá-vu: 2009.június.28 (vagy 26 vagy 27 nincs kedvem megnézni) állunk a tetőn, nézünk lefele. csodddddálatos:-)
délután beatles-t énekeltem, de nem éreztem úgy hogy tudom mit énekelek. nem is love is all we need, ez tulajdonképp nem is igaz!
2010. június 1.
vigyél el az álmodba ha indulnál
most nagyon, NAGYON örülök:-) nagyon jóóó dolgot mondtak nekem ma, és ezért nagyon jól érzem magam.
és ez az egész olyan nagyon egyszerűnek tűnik most:-) te jó ég, nehogy felébresszetek, kérlek ne.
2010. május 28.
azt azért mégsem
illőnek érezném hosszabban kifejteni a jelenlegi álláspontomat az életemmel kapcsolatban.
de nem fogom.
ami pedig a száraz tényeket illeti... pontosan azt csinálom amit lehet hogy nem kéne, de olyan jól érzem magam tőle hogy nagyon.
ami pedig biztos: a matekvizsga utáni estétől kezdve NEM ALSZOM. de annyit sem mint most.és csak egyre rosszabb leszek, hogy legyen mit regenerálnom a 4 cserkésztábor során.
hejhó, engem most megint egy darabig nem láttok!:-)
2010. május 23.
dunhill
az elmúlt két estém...éjszakám...hajnalom iiigen jól sikerült:-)
és bár tulajdonképp semmi okom rá, kifejezetten kiegyensúlyozottnak érzem magam.
(persze ha reálisan nézzük a világot akkor naaagyon szét vagyok csúszva, de pont ettől érzem jól magam, és még még még akarom! addig akarom átrepülni az éjszakákat amíg csak bírom.hogy ma este hogyan tovább az majd eldől, de ami biztos az az hogy szerdán folytköv.:-) dóri, kösz!:-D )
(közérdekű: hallgatni: anima sound system! )
2010. május 20.
az jó lesz, igen, köszönöm
ami azt illeti kirúgjuk magunk alól a földet
2010. május 18.
kedd van, vagy mi van?
ma beültem a dongó "café"-ba, egy kedves csésze cappucino reményében, hogy békében olvasgathassak és megfüstöljem a gondolataimat. végülis csipkebogyó tea jutott, de a többi megvolt, és arra jutottam hogy...
(nem)
...igen, valóban jó lenne beköltözni a zenesuliba:-( onnan csak pár megálló a műterem, van sok zongora, és ha kinézek az ablakon akkor jobbra fákat látok, előre meg a troli madzagját:-) és csak két sarok a lamar, az odeon és a dongó (amit a mai nappal felvettem a majdnem-törzshelyek közé)
de hazajöttem.
és jól érzem magam, de mi sem természetesebb:-) rontaná az imidzsemet ha nem mosolyognék...!:-)