2010. december 31.
2010. december 30.
fél óra késés
szinte kiegyensúlyozott vagyok, csak a rajz hiányzik, illetve. tegnap(előtt?) felújítottam a listát, és már az eddigi pontokért sem lelkesedtem annyira amennyire az elvárható, de az újakat is csak úgy hozáírtam, és mire a végére értem rájöttem hogy a világon semmi értelme.
emiatt meg rosszabbul éreztem magam mint előtte, és rájöttem hogy nem elég, hogy nem tudom megváltoztatni a rendszert, még bele is kerülök. hogy ezt megelőzzem (nem), tegnap visszavágtam a hajam. kicsit rövidebbre sikerült mint ahogy terveztem de végülis abból baj nem lehet.
szóval az a lényeg, hogy most éppen úgy tűnik hogy a lista teljesen érvényét vesztette, ami elég szomorú mert ebből az következne hogy akkor most valóság van.
de nincs!:-) a legújabb listáról ugyan lehagytam, sőt ha jól emlékszem az eredeti változaton sem szerepelt, de a taratalék még megvan, és ennek fényében jöhetnek a grimm-mesék, a négyszögeltű kerekerdő, berzsián és dideki, hamupipőke, vízipók csodapók, ééééés
a diavetítő! :-)
(ami természetesen nincs, szekrény még annyira se, és különbenis ott van az illetve az első sorban.)
2010. december 25.
és újra kezdem
nem, nincs ezen kívül semmi. legyen tavasz, hogy lundival üljünk egész nap a gödörben, és nagggyon vagányak legyünk tiszacipőben, szépbicivel, és nézzük a soksok szexibicist, tiszacipőst, red hot chili peppers-öst, satöbbisatöbbi...
2010. december 21.
egyszer fent egyszer lent
hát elfelejtettem amit magamnak tanítottam? ááá... ááá...ááá
2010. december 18.
tippmix
a következő két hét pedig:
my blueberry nights
az álom tudománya
doctor parnassus
(taxidermia)
(varga katalin balladája)
reszkessetek betörők összes:-)
a két bridget jones
a többi még kialakulóban.
ja igen, és piros pulóvert szeretnék, és nem csak azért mert alliteráció:-)
2010. december 16.
tél
ha nem lenne tél, nem tudnám ennyire szeretni és értékelni a meleget. soha nem tudnék minden mackóruhát magamra venni és betakarózni pokróccal és a radiátorhoz gömbölyödni.
ha nem lenne tél valószínűleg nem lenne forró csoki, és az még nyáron is hiányozna. télen mindig jobban sietek, és sokkal jobban szeretek itthon lenni. nagyokat lehet aludni, mert hosszabbak az éjszakák:-) szánkózni évente egyszer nem vészes. ha nem lenne tél nem lehetne csinos télikabátokat és vicces sapkákat hordani (a sálról és a kesztyűről nem is beszélve).
ha nem lenne tél mikor hordhatnék ENNYIRE ciki pulóvereket "amik legalább melegek" (persze titokban szerintem a legkirályabb pulcsik). ha nem lenne tél akkor nem lenne tökéletes nyugi.
ha nem lenne tél akkor stephen king nem írta volna meg a ragyogást...!!!
szóval a tél jó. csak a többi jobb.
2010. december 14.
2010. december 9.
charlie
ami önmagában még nem katasztrófa, de én már egészen katasztrófának érzem magam.
viszont nagyon várom a holnapot, a szombatot, a vasárnapot, a hétfő déluánt, a szerda délutánt, a csütörtököt a péntek délutánt/estét, a jövőszombatot, a jövővasárnapot, és
22.-ét:-)
nagyon jól érzem magam. rajzolni akarok egész nap, és meghalok egy fröccsért a teraszon, úgy hogy közben süt a nap, és alattunk van a város, és úúúgy megáll az idő, ahogy kell, és ééég ééés föööld közööööttt....
ó, ma nagyon zene voltam!
2010. december 6.
2010. december 5.
nincs alvás
első lépés: elbajuszkázva
második lépés: pipa
harmadik lépés: kétségbeesés
(második felvonás: amikor összemosódik az a sok ***** szín)
van egy jó tanácsom számomra!
(harmadik felvonás: minden mindegy)
ma csak az jöjjön aki könnyen szédül, aki úgy indul el hogy a végére ér
(negyedik felvonás: múzsák segítségül hívása..aaaz igen)
köszi
nincs mit
(katt) (katt) (katt) (katt) (katt)