ma előtúrtam a régmúlt íméljeinek tömegei közül ezt a verset:
már amikor megsértődtem is tudtam,
hogy semmi okom nem volt megsértődni (legalábbis ezen
de ha már - akkor az ember kitart
reggelig. álmatlanul persze, mert gyakorlatilag lehetetlen
elaludni a padlón, ha ráadásul a pokrócot
olyan szerencsétlenül tekertük magunk köré,
hogy a vastag szegély éppen a gerinc alá került.
de azért nem változtatunk a testhelyzeten:
minél rosszabb, annál jobb. ő (a kedves)
úgy három s négy között felébred végre
(szomjas vagy ellenkezőleg). belémbotlik.
"mit csinálsz te hülye?" - kérdi kábán.
mély alvást szimulálok, kicsit vinnyogok is,
ahogy álmodó kutyák szoktak (forgolódni is kell).
egy darabig, remélhetőleg, ő sem alszik.
reggel sikerül néhány perccel őelőtte távoznom.
"biztos elfelejti bevenni a gyógyszereit" gondolom
a lépcsőházban, de most már nem megyek vissza, szólni neki.
lassú léptek, körülményes rágyújtás: túl nagy időelőnyöm van.
töprengő arccal baktatok a másik oldalon,
mindenki láthatja, hogy el vagyok gondolkozva.
a statisztikai hivatal kiadványboltja előtt
elfoglalom őrhelyem: a kirakatablakban
a mechwart-liget egész délnyugati frontja tükröződik.
asztrálalakja rövidesen áthalad a negyedéves kiadványokon
- milyen kedves ebben a kiskabátban!
(minden nőnek van egy kiskabátja, amiben ilyen kedves).
igaz, magam se volnék megvetendő az én kiskabátomban
- de úgy néz ki, hogy ő nem néz ide.
követem, a hátához igazodva,
az autók között, rézsút át a mechwart-téren
(jóformán az autók alá -kis jutalomjáték
neki - no persze, ha erre nézne. nézhetne pedig:
idegek kellenek ehhez, s bizonyos
mértékig a testi épségemet teszem kockára.)
a 12-es eltakarja. ha nem szállna föl rá,
sétálgatnék az árkádok alatt föl s alá
céltalanul (talán elgondolkozva?). fölszállt.
elindulok, most már a szokott gyorsabb lépteimmel.
egy csomó hülyeséget el kell intézni. majd délben felhívom,
valószínűleg az elfogulatlan hangnemet használom
(nagyon barátságosan, ám kissé erőltetett vidámsággal
- "vegyük úgy, hogy nem történt semmi."), de ezen ráérek
gondolkodni majd, amíg kapcsolják. együtt ebédelünk.
és nem lesz semmi.
p. gy.
♥♥♥