1.ismerj meg valakit félig-meddig
2.képzeld el olyannak amilyen szeretnéd, hogy legyen
3.csalódj
egyébként meg még mindig nagyon vidám minden, és a fél világ mosolyog, csak az a kár hogy a másik fele meg nem:-) (bé változat: visszamosolyog, de nem tudom, hogy "eztmegmosthogyértimáááá?") kipipáltam a törivizsgát, kicsit be voltam pánikolva, hogy meg fogok bukni, legalábbis elég nagy esélyem volt olyan tételt húzni, ami nincs is meg, de ismét hatttttalmas szerencsével (vagy egy kis segítséggel???;-)) kihúztam egy megfelelőt. a térkép meg a forrás pedig rendkívül jó barátaim lettek, így végülis ÖTÖS:-) persze igaziból nem lett volna ötös, de mivel az "eész évi teljesítményem"-hez lett hasonlítva a viszga megkaptam:-) hát persze, nagyon örültem, de igaziból nem váltott ki túl heves érzelmeket:-) nyugtáztam, hogy ezt is túléltük, és ment tovább a nap. egyébként is gyorsan emgoldottam, késésben indultam, mikor beértem már mehettem is be vizsgázni, vizsgáztam,kijöttem, hazajöttem.
itthon folytattam a skandináv rejtvények tanulmányozását, egészen büszke vagyok magamra, hogy ki tudom őket tölteni:-) aztán orsi jött, hogy megbeszéljük a nackóját, hogy hogy legyen, majd sacival is hármasban felidéztünk néhány jó és/vagy rossz emléket...:-) mindenesetre a jó és a rossz emlékek is eeelég viccesek....... ki hitte volna három évvel ezelőtt, hogy ezt fogom mondani? de ebbe nem megyek bele, mert abból az lenne hogy csupa olyan dolgot írnék amit csak én értenék, és ha már blog akkor nem napló. (bár a naplót azért jobban szeretem)
aztán mentem rajzira felejteni a tanulással kapcsoaltos aggodalmaimat, de valamit most rosszul csinálhattam, mert rajzolás közben eszembe jutott egy csomó minden, és egy kicsit lehangoltam magam. igaziból rájöttem, hogy a legfelül említett öreg hibát gykorlatilag nem tudom elkerülni, anak ellenére hogy most már pontosan tudom hol és mit rontok el, már abban a pillanatban amikor elrontom, aztán végül mégis midnig ugyanott tartok. ezenkívül eszembe jutott, hogy mi az amt nagyon hiányolok az életemből, és innentől már nincs megállás, sorban jutott eszembe minden ami lehangol, és még éhes is lettem... csőőőőőd:-)
természetesen általában eltúlzom a problémákat, de legalább ezt tudom magamól, és tudom azt mondani magamnak hogy "na és akkor most mi van??? szaaardmárle...." aztán vitatkjozni kezdek, és elkezdem gyártani az ellentmondásokat, és elkezdem gyártani az elméleteket, és filmként pörgetem vissza a múltat (ez a legrosszabb, amit tehetek) és belemagyarázok, és és és... dehát mitől szép az élet ha bnem a megoldanivaló problémáktól???:-) és tulajdonképp jelenleg nem is merült fel semmi probléma, egyszerűen ezt is csak gyártom magamnak. kémia helyett...:-) szóval hallgassatok bob marley-t és the doors-t !!!:-):-):-) és MOSOOOOLYOGNI, de csak őszintén...!!!:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
megjegyzi