2009. május 22.

tónus

hirtelen eszembejutott erről a szóról egy igazánigazán rossz poén, de olyan télleg rettentően borzalmas... le se merem írni:-) de nem ez a lényeg.
nem emlékszem, hogy mikor írtam utoljára ide, úgyhogy most csak a közelmúltról. meg általánosan a jelenről, mármint a tágabb jelenről.
ma rajzon elkezdtem tónusozni:-) oké, ilyet már csináltam a suliban, de az egészen más volt. úgyhogy ma nagyon örültem, és még midnig fel vagyok dobódva egészen:-) azthiszem végre egy okos ötlet volt az életemben, hogy rajzoljak, mert egyre kreatívabban látom a világot (annak ellenére, hogy csak kockát rajzolok) , és annyira jóóóóó:-) mármint jó érzés lerajzolni egy kockát. mondjuk ez így elég viccesen hangzik, de olyan jó. és egyre többet tanulok, és már két kockám is van, amit jónak ítéltek:-)
és holnap is megyek, bár holnap mást is lesz.
mert holnap délelőtt nacit varrok, délután pedig rajzolok:-) este meg megnézem bellát ahogy hastáncol,aztán mókázunk:-)

kicsit ez a hétvége is sűrűre sikeredett, de ezt csak egy szempontból bánom, vagyis hogy megint nem tudtam olit felhívni hogy végre találkozzunk, mert már egészen nagyon régóta nem beszéltünk.igaziból főleg magamat érzem bűnösnek hogy így eltávolodtunk egymástól, de most ezt nem akarom kifejteni, mert csak, a léyneg, hogy ez így semmiképp sem jó, és tudom hogy már csinálnom kéne valamit de sajnos nicns időm. mármint felhívni lenne időm, de nem akarom azt mondani hogy figyi vasárnap délután 4 és fél5 között van időm...
remélem a jövő hét, ill hétvége kicsit lazább lesz, najó persze ez a hétvége is klassz lesz meg persze rengeteg előnye van annak, hogy alig van szabadidőm, meg most igy nem is baj, mert csupa oyan dolgot csinálok amit szeretek, nagyon nagyon nagyon, csaaaaaaaaaaaak....

és alig három hét maradt a vizsgákig... igaziból annyira nem izgat. egy darab tételt nem dolgoztam ki, töriből azt se tudom, hogy kábé milyen tételek vannak, a kémiát esélyem sincs tudni, háááát... persze alapból se nagyonv olt benne a tervben hogy én bármit is kidolgozzak, de néha átfutott az agyamon...
és igaziból nem bánnám ha jól siekrülnének, mert egyébként meg nem állok túl fényesen egyikből sem... mindegy, nem lényeg, szerencsére nem buroluk ki ha olyasmi nem siekrül ami nem is érdekel. mármint ezt úgy értem hogy a kémia mondjuk annyira távol áll tőlem hogy nagyon, és el sem tudom képzelni, hogy fogom én még hasznosítani az életben a kémiát...
persze a vegyjelekből remekül tudok szavakat és neveket kirakni, de ez az egyetlen amit tökéletesen értek, és felfogtam... gáz.

de ez elég borús, most inkább élvezem a nyárba hajló tavaszt, a 30fokot, meg ami ezzel jár. ideje lenne kimsázkálnom a szigetre napozni, mert tűrhetetlen ez a fehér állapot. ráadásul amióta kirándultam fehér zoknit barnultam a lábamra... bokától fölfele meg eégsz jó színem van már, de elég viccesen néz ki most... lehet hogy a holnap napba beiktatok egy kis napozást, ha ygorsan kész elszk a nacival:-)
najó ez esélytelen...
majd vasárnap őgy után, úgyis a szigetre megyünk varrni, juteszembe még a teszkót is meg kell látogatnom, és ha arra járok beszerzek némi karambolát is, mert múlt szombat óta karambolát szeretnék...:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

megjegyzi