2009. február 10.

téli bejegyzés...

...mert tél van és nem értem, hogy miért miért miért? nos lássuk mi történt február harmadika(???) (tudomásom szerint) szerda óta.

a vizsga szombaton végülis jól sikerült. fél tízre akartam beérni, hogy még tudjak bent kicsit gyakorolni, meg felolvasztani az ujjaimat, meg ilyesmi. persze nem jött össze, mert 9kor ébredtem fel, és volt öt percem felöltözni, egyszer eljátszani lassan kottából a darabjaimat, reggelizni és elindulni. hát a reggelit inkább kihagytam, eljátszottam szépen mindent, najó nem szépen, és sikerült fél előtt 5 perccel elindulnom. beértem, megtaláltam vikit, mégegyszer eljátszottam kottából "lassan", és már mehettünk is le az egyesbe. nagyon sokan voltak... 4. voltam, ami tök jó, mert legalább hamar túlestem rajta. igaziból amikor ott ültem nem nagyon érzékeltem a külvilágot, és ez nem pozitív mert többek közt azt se hallottam ahogy játszom, csak úgy játszottam. és ezt én nem szeretem. a bach ment, mondjuk volt egykét bizonytalanság benne, de nem volt vészes. a müllerbe ismét egészen új és különleges helyeken rontottam bele, de legalább mindig tovább tudtam menni. az is valami. azt, hogy a dinamika mennyire stimmelt azt semennyire sem hallottam, de állítólag a bach tökéletes volt a müllert meg lehetett vna bátrabban. hááát, ezvan. én boldog vagyok hogy semmit nem rontottam el annyira, hogy ne tudjak továbbmenni... aztán még ott ültem háromnegyed 12-ig, és hallgattam a többieket. többek között somát, akibe 'naaaaaaaaaaaaaaagyon' szerelmes voltam 2005 vagy 2006 nyarán:-)


kicsin egy elektronikus(:/) zongi társaságában:-) dász iszt fántásztís:-)

pénteken a farsang... mi szerveztük, ezért ott kellett maradnom háromtól NYOLCIG... és nem mehettem zongira meg improra miatta... egyébként tulajdonképp semmit nem csináltam. eladtam néhány régi ékszert, így már majdnem van egy nackónyi pénzem. szeretnék egy nacit ami jó rám, mert az összes nacim nagy, de az összes... és találtam is két kalssz nacit, de egyik sem teljesen tökkéletes. ezt majd még kifejtem asszem. ezenkívül ingyen ettem sütit és nyuszihúst, ami egy kicsit bizarr, de nagyon fincsi volt.

itt éppen aktívan pénztkeresünk. hahaha... azért vagyok tiszta pöttyös mert retrós volt a 'keretmese'

szerdáncsütörtökön nem is tudom mit csináltam. csak a zongórákra emlékszem, de azokról nem tudok semmit extrát mondani, mert azok mindig tök jók, és mindig eeeeeeeeeennyire szeretem őket:-) ja igen, szerdán veráztam, csütörtökön meg a makarénát próbáltuk, amit végül nem is tanitottunk meg senkinek. ez van.

és akkor vasárnap. verával vásárolgattunk, mert mindeketttőnknk nackóra van szüksége, meg miért ne? és megtaláltam azt a két nacit amit ha összeraknánk és megnegyedelnénk az árukat akkor éppen tökéletesek lennének. az egyik világos, semmi extra nincs rajta és jó hosszú, még az én lábaimra is hosszú, amire mindigis vágytam de csak 38-ast találtam belőle, és egyrészt a csípőmnél hatalmas rám, meg különben sem veszek 38-as nadrágot. kész. a másik tökéletes lenne, mert 36-os végre sehol nem nagy rám, és világos, és még az se zavarna hogy kicsit direktlyukas, de az meg éppenhogy nem rövid... persze mindkettő nyolcezer kilencszáz kilencven forint, és igazatok van hogy az nem is olyan vészes egy naciért, de nekem nincs ennyi pénzem, és még a springfield-ben si talátlam háromezerre leárazott nacikat. más kérdés hogy azok nem feleltek emg az elvárásaimnak, de létezik oylan naci ami árban legalább jó.

ma (a tegnapnak nincs túl sok jelentősége. tanári koncertre mentem, uh nem táncoltam, meg pálmával sütöttünk rántotthusit) viszonylag túlélhető napom volt. kicsit kétségbe vagyok esve a töri meg a latin miatt, de elhatároztam hogy megtanulom jól érezni magam. szerencsére van kitől tanulnom:-)
szóval ma eljöttem arról a borzalmas matekverseny izéről, amin úúúgyis csak olvastam volna, és itthon (edzés helyett...áh..) főzte m tésztát csináltam egy salit, meg sütöttem fűszeres husit. nagyon fincsi lett, kicsit táborízű volt a husi, de direkt attól volt jó :-) aztán elmentem hittanra, ahonnan ismét feltöltődve értem haza, és elhatároztam hogy megtanulom jól érezni magam. de télleg. persze a lelkem mélyén nagyon mérges vagyok, amiért ma is esett a hó meg az eső meg mindenféle undiság, emg hideg is van, de azért megpróbálom jól érezni magam.ennek az első lépéseként ma pl 10kor már ágyban leszek (elméletileg) és már csak az lesz a dolgom hogy olvassak. most nagy erőkkel olvasom a vörös és feketét, mert kivettem a ragyogást, és már nagyon kiváncis vagyok rá:-) mert a filmet nézve (kb 10 percet láttam belőle, féltem gyedül megnézni) egyre jobban kezdett érdekelni, meg joey miatt alapból. és rájöttem, hogy joey miért fél a kislánykísértetektől!!! mert a ragyogásban is kislánykísértetek vannak!!! ez nekem akkora felfedezés:-) !!!

jaaa, és megnéztük vasárnap a bűn és bűnhődést filmen. meg votlam elégedve, végre egy film aminek köze van a könyvhöz. persze sokminden lényegtelen "apróság" kimaradt, de egyáltalán nem volt miattuk hiányérzetem, és különbenis nehéz lenne 3 órába besűríteni 600 oldal minden részletét... szóval kalssz volt, bár aki a könyvet nem olvasta annak lehet h nem minden tiszta. uh szerintem ha kiváncisak vagfytok előbb olvassátok el a könyvet, és rdemes, mert tök jó. meg a vörös és fekete is tök jó ám, csak már annyira kiváncis vagyok a ragyogásra azért sietek a vörös és feketével kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

megjegyzi